2012. december 9., vasárnap

2012 téli MondoCon, aias Animekarácsony

Nyuu~

Kb. délre mentem ki a Millenárisparkba ahol a con volt, bár egy kicsit keringtem mire megtaláltam az animéseket. Miután bementem kicsit körül néztem, vásároltam (vettem: Borsmenta 1.2., Hetalia 1., Ten Devin 2. és a decemberi mondót). Uánna kicsit séáltam cél nélkül és lefotóztam pár jó cosplayest és utána összefutottam egy olyan sráccal aki nagyon jó barátom és egyben az egyetlen fiú barátom és a barátnőmmel és két másik Jelkys lánnyal. Innentől már 4en voltunk és mindenfelé rohangásztunk, meg ücsörögtünk és beszélgettünk. A con vége felé volt Para Para amin nagyon jót táncoltam, bár ki kel mondani hogy elég sokat bénáztam XDD. Volt cosplay verseny, amit nyugisan végig néztem és nagyon vicces volt némelyik perforance előadás, de a sima egyéni is jó volt, (az Acid Black Cherry - Yasu cp-s nagyon jó volt, legalábbis az egyéninél ő volt a személyes favoritom) és a csoportos is nagyon tetszett. Láttam két Reita cp-st is és ráadásul együtt *-* az kicsit sok volt hogy szinte egész nap a Gangnam Style ment a DDR-nél XD, de ez csak még viccesebbé tedte a cont.

2012. november 24., szombat

Végre törénik valami~

Nyuu~

Akkor vegyük sorra hogy mi is történt velem miota nem blogoltam.

1. A kirándulás
Szerdán az osztályom a Normafához ment kirándulni, de én meg egy osztálytársam eltévedtünk az oda vezető úton (legalábbis én biztos XDD). Az osztály a kirándulással kiváltotta a szerda 9-10. órát ami tessi lenne, így nem kel tesizniük, de nekem igen, de az a jó benne hogy így egy másik osztállyal együtt kel lennem órán :D

2. Műhelyi kaland
Mivel a Jelky egy ruhaipari-művészeti szakközép ezért és mivel én ráadásul még technikus is vagyok, azért a heti 5 gyártástechnológia óra elég vicces, főleg hogy a tanárral nem nagyon kedveljük egymást XDD

3. Barátok
Az osztályom nagy részével eléggé jóban vagyok és a 10.esekkel se vesztem össze (szerencsére). A legjobb barátnőmmel még úgy barátkoztam össze év elején hogy tesiórán tollasoztunk és egyikünknek sem volt párja, így elkezdtünk egymással játszani és közben beszélgettünk és a 2óra végére már elég jól össze is barátkoztunk.

4. Tanulás
Na ez már nem olyan jó, mert nem igazán megy nekem, főleg az angol, de se gáz, mindent meglehet tanulni csak idő kérdése *lelkes* a matek meg ennek a másik fele, mert az se meg, bár jobban megy mint a kémia XDD

Összegezve ki kel jelentenem hogy IMÁDOK JELKY-S LENNI!!!

2012. szeptember 25., kedd

Helyzetjelentés 3.

NYUU~ 

Fogalmam sincs már aról hogy mikor írtam utoljára mert...
... mostanában nincs netem és egy darabig valszeg nem is lesz :'(
... mert nem nagyon van miről írnom

Na de akkor írjunk is egy épkézláb bejegyzést!
A Jelky-ben nagyon sok animés és Jrock fan van és elég normálisak is tehát mostmár elég sok hozzám hasonló barátom van és az osztályom nagy része is animés és a 9. E-ben van két GazeRockos barátnőm *-*

Pénteken volt golya-nap, ezt mos részletesen elmesélem.
Delelőt minden szünetben feladatokat kellet teljesíteni, olyanokat mint, pl: meg kellett keresni a DÖK-ösöket, megtudni az iskola telefonszámát, megszámolni hogy a 2. és a 3. emelet között hány lépcső van, hány férfi tanár van a suliban és a kedvencem hogy össze kellett firkálnunk egymás arcát.
Délután pedig este hatig furábbnál furább feladatokat teljesítettünk, mint pl: 5 perces színdarabot adtunk elő (olyan megadok szavakkal hogy vakbélműtét, szemöldökcsipesz, kezdősebesség, szellemvasút, háztűznéző, robomobil), táncoltunk, karaokéztunk, rohangásztunk az épületben borítékokat keresve amiben kirakós darabjai voltak amit ha összeraktunk akkor mindegyiknek a hátulján egy kérdés volt a gólya táborral kapcsolatban amit meg kellet válaszolnunk, meg volt olyan is hogy be volt kötve a szeme annak aki etette a másikat meg annak is aki evet és egy harmadik ember mondta nekik hogy merre meddig XD,

 "Legközelebb is szép álmokat festek neked"

2012. augusztus 9., csütörtök

R.I.P. Jasmine You

NYUU~

Ma van Jasmine You, a Versailles csodálatos, gyönyörű és nagyon tehetséges basszusgitárosának, halálának 3. évfordulója :'(


És itt van a dal amit mindig Jasnak címeznek:

Serenade

Erröl a dalszövegről mindig ő jut eszembe meg a halála :"(

Egy suttogás a szélben,
Egy napsugár az égen,
Egy gyertyalángnak fénye,
Emlékek, melyek bennünk élnek.

Távoli óra kattogása,

Szívünk egyszeri dobbanása,
Reggel a tenger morajlása,
Színek s hangok végtelen kavalkádja.

Porladó rózsaszirmok, ez a halál,

Vele egy Élet, egy Csillag tovaszáll,
Hogy odaát várja egy másik világ,
Hol tán nincs több szenvedés, kín és Magány.

Ezt a halk suttogást hallva,

Ahogy pók a selymét fonja,
Ahogy víz a partot mossa,
Eszembe jut egy zongora hangja.

Oly rövid az Élet,

S mi oly erőtlenek vagyunk,
Akár egy hópehely,
Egyszer semmivé foszlunk.
Csak az emlék lehet az, mely a világban nyomot hagy, él,
Egy emlék, melyet sodor magával a szél.

Nyugodj békében, Jasmine.

2012. augusztus 8., szerda

Helyzetjelentés 2.

NYUU~

Most 2 hétig itt lesznek nálam az unokahúgaim és nagyon bosszantóak >_<
jelenleg nagyon kis álmos vagyok, de  azért most  kezdek el blogolni XDD

Holnap van Jasmine halálának a 3. évfordulója, de arról majd holnap írok egy külön bejegyzést, mert ő nagyon különös egy zenész, de pont ez szeretem annyira *--*

Újabban egyfolytában csaj írok és segítek az egyik legjobb barátomnak a  bandája körül és elég érdekesek sülnek ki abból ha én dalszöveget írok, de nem baj én ilyen kis érdekes vagyok XDD

Mostanában nagyon rákattantam a Yunyou Romanticára  * imádja a yaoit*

Ma sütöttünk almás pitét és nagyon finom, meg ettünk pálcikával (hurka pálcikával) gyrost és rament XDD

Már megint be vagyok zsongva az AnCafe konci miatt, pedig csak novemberben lesz XDD Látni akarom már Kanon-cicát *--*

Mostanában leghibbantabb  unokahúgimnak köszönhetően nagyon sok D-t hallgatok és nem bánom , mert állati 1 banda annyi biztos és imádom őket, főleg Hide-zuot *--*

Én tutira nem vagyok jó blogoló de attól megszeretek blogolni és szerintem nagyon jó hogy minden szir-szart kiírhatok ide, úgy mint mint twittere XD és én nagyon szeretek írogatni, csak kár hogy nem írok sűrűn ide a cuki kis blogocskámba :/

"Legközelebb is szép álmokat festek neked"

2012. augusztus 1., szerda

O tanjoubi omedetou Zero!

NYUU~

Boldog születésnapot Zero-sannak, az ex-D'espairsRay basszusgitárosának! 
Cuki kicsi mosómedve-chan-unk egy évvel idősebb lett ^^


És mert zenélni is nagyon jól tud itt egy PV:
Kamikaze

2012. július 30., hétfő

O tanjoubi omedetou Maya!

NYUU~

Boldog születésnapot Mayának, az LM.C cuki énelesenek! (^-^)


LM.C PV:

Punky Heart

2012. július 29., vasárnap

Helyzetjelentés (^_^)

NYUU~

Az a nagy helyzet hogy semmi érdekes nem történik velem mostanság és nagy az unalom :/  Egyfolytában csak animét nézek, zenét hallgatok, mangát olvasok és folton fanfict írok, bár azokkal nem nagyon haladok, hiába írok sokat. 

Megismertek két új bandát (most kivételesen arra célzok hogy 2012-es alakulásúak) a DIV-et és a Mas'ke=Raid-ot és mind a kettő nagyon jó zenét játszik, csak kár hogy még kevés daluk van és hogy még nem nagyon lehet mint tudni a tagokról.

Megismertem egy nagyon jó animét a Rozen Maiden-t és az Elfen Lied mellé bekerült a fő kedvencek közé és mostanában folton a Rozen Maident nézem (n_n)

Azt viszont sajnálom hogy nem tudtalm elmenni a mostani nyári MondoConra, pedig nagyon szeretem volna  :/

Szervezek egy meet-et a Screw ~Hungary Street Team~ -nak csak eléggé kétes hogy le-e valaki szombaton rajta, de mondjuk úgy is megyek akkor a Margit-szigetre tehát ezen az elven mindegy is, mert így is-úgy is ott leszek a szigeten XD

2012. július 20., péntek

O tanjoubi omedetou Kamijo!

NYUU~

 Igaz kicsit megkésve, de Boldog Születésnapot Kamijonak, a Versailles csodálatos és nem kicsit arisztokratikus énekesének!


Énekelni azt nagyon tud az biztos és stílusa is van, nem is akármilyen (*-*) 

Kár hogy pont a szülinapján jelentette be hogy év végétől szünetelni fog a Versailles és félek hogy ebből a szünetből feloszlás lesz, de ne fessük az ördögöt a falra és legyünk bizakodóak (^-^)